- Mihalik
- 2010-08-14 22:37:38
Az erősen ingadozó forintárfolyam extra hasznot hajt a
pénzváltóknak, akik erős árfolyamkilengések idején keresnek
igazán.Extraprofitot vágnak zsebre különösen forint gyengülés
esetén, ugyanis vételi árfolyamaikat csak fokozatosan illesztik a
gyorsan mozgó piaci középárfolyamhoz, így növelni tudják
árrésüket.Az árfolyamkilengések igazi haszna abban van, hogy
megnöveli a forgalmukat.Az ekkor rohamszerű valutaváltás idején
váltják át a spekulánsok a korábban olcsóbban vásárolt eurójukat
forintra Budapesten, vagy az ausztriai magyar vendégmunkások
forintosítják ebben az időben az eurómegtakarításaikat.Sok
pénzváltónak szűk a mozgástere,így napon belül módosítják az
átváltási árfolyamot.Jelmondatuk:amit ma megvehetsz, ne halaszd
holnapra, de add is el még ma.Ezt az elvet vallja néhány forintos
árfolyamkülönbözettel dolgozó többi pénzváltó is, ellentétben a
nagyobb pénzváltóláncokkal, emylek csak drasztikus
árfolyam-elmozdulás esetén írják át a reggel meghirdetett
árfolyamaikat.Magyarországon a legnagyobb árréssel a főváros
központi helyein és például a Ferihegyi repülőtéren található
Interchange pénzváltói dolgoznak.Az OTP Bank bankjegykiadó
automatái például középárfolyamon váltanak, melyekből kettő
Budapesten, egy Debrecenben van.A legszélesebb valutakínálata az
Interchange-nek van, például bolgár levát is árul.Szinte az összes
pénzváltóban van lehetőség arra, hogy nagyobb összeg esetében
egyedi árat alkudjon kia kuncsaft, amit a pénzváltóban diszkrétan
úgy jeleznek, hogy a megadott árfolyamok 250 ezer forint alatti
váltásnál érvényesek.Másutt ezer euró felett egyedi árfolyam
lehetséges, amibe belefér az is, hogy a kialkudott summát másnap
viszik el.A banki valutakínálat szélesebb, mint a pénzváltoké, de
drágább, mert a banok extra díjat számítanak fel, például
készpénz-kifizetési jutalékot.A bankkártyák terjedésével
valószínűleg valamelyest csökken az utazásokhoz felvett valuta
mennyisége, de ennek számszerűsítése nehéz.Pórul is lehet járni a
valutaváltásnál.Néhány trükkös csaló például Siófokon űzi az ipart,
felajánlják például, hogy jó áron megveszik az eurót, majd miközben
nyélbe ütik az üzletet,egy beavatott társuk eltereli a kuncsaft
figyelmét,s a bankókat kicserélik értéktelen papírfecnikre.
- Mihalik
- 2009-04-24 23:33:19
Most még igényelheti az állami támogatásokat (június
30-ig).
éljen a lehetőséggel!!!
Állami kamattámogatott és piaci hitelek kedvező
kamatozással!
Vissza nem térítendő állami
támogatások:szocpol,FOT,félszocpol.
Adó és kezelési költség kedvezménnyel!
Lakásvásárlásra,építésre
Bővítésre,korszerűsítésre, felújításra
Adósságrendezésre és szabadfelhasználásra
Költözési átmeneti hitel
Fészekrakó és Közszféra lakáshitel /10% önerővel/
Forintos, eurós vagy svájci frank alapú hitelek az Ön igénye
szerint.
Ingyenes tanácsadással segítnk Önnek a választásban!
Ha máshol nem sikerült,ne adja fel,van megoldás!
-Jövedelem nélkül is,
-Passzív Bar-osnak is,
-Fiataloknak akár önerő nélkül is!
Ingyenes teljes körű ügyintézés és előzetes
hitelbírálat!
Személyes tanácsadás reggel 8-tól este 8-ig!
ING Biztosító és Pénzügyi szolgáltató
1027 Budapest Horváth u. 14-24 IV.em.
Décsei Ferenc
0630-345-71-06
http://www.szegedcafe.com
- Mihalik
- 2009-02-18 23:05:42
A forint tartós gyengülése,emelkedő kamatok miatt az
ingatlanfedezet leértékelődése is sújtja a devizában
eladósodottakat.Még a korábbi tőrlesztési nyereség is bajt
okozhat.A nyári hónapokhoz képest 30%-al rosszab a forint
árfolyam,amely szerebcsére még nem váltott ki pánikreakciót.Így
például 10 millió svájci frank alapú hitel most 13 millió forintba
kerül.A forint gyengülése még tovább tarthat.Azonban az devizahitel
adosók nem hibáztathatják a bankokat,mert volt ennek az ellenkezője
is mikor devizahitelen nyeresége is volt az adósnak.Sokaknak ezt a
nyereséget beszámította abank a tőketartozásba,mivel kisebb a díja,
mint a szokványos előtörlesztésé.Hoppon marad az,aki erről a
nyereségről nem rendelkezik a bankkal szemben, hogy hova utalják a
pénzt,még ha ezt a tőrlesztésre akarja is felhasználni az
ügyfél.Pedig jobban járt volna így,mert az akkori nyereség a
hitelen fedezett volna pár havi törlesztőrészletet. A megoldás erre
az, hogy a hitelt felvevő ügyfélnek nyitnia kell egy saját számlát
a,amelyről levonja a bank a törlesztőrészletet,s a megmaradó pénzre
még kamatot is fizet.Bár ennek a fenntartási költsége 6 ezer
forint/év,de azért megéri.A japán alapú hitelt felvevőket még
jobban súlytotta az árfolyamkockázatból eredő veszteség.A
tőlesztőrészlet összege még kétszeresére is
növekedhet,növekedett.Az OTP például még adott menekülő utat,mivel
meghosszabbította a Pénzügyminisztériummal kötött,2008 végén lejárt
határidőt a devizaalapú hitelek előtőrlesztésére és
átütemezésére.Átmenetileg kegyelmet kapnak a több száz jenhitelesek
is,akiknek már kiküldte a bank az értesítést arról, hogy az
ingatlanfedezet átértékelése miatt pótfedezetet kellene
bevonniuk a hitelük mögé,vagy előtörleszteniük kelle.Az
előtőrlesztés miatt ugyanis jobb időkre várva egyenlőre nem hajtja
végre az OTP a levélben leírtakat.Sok bank (CIB, OTP) megemelte a
kihelyzett devizalapú kölcsönök kamatát,annak ellenére, hogy az
irányadó kamat csökkent.Az év végi kamatemeléseket a
forrásköltségek drágulásával és anövekvő visszafizetési
kockázatokkal indokolták.Sokan majd csak fél év múlva szembesülnek
azzal, hogy a kamatot felemelték az árfolyamváltozások mellett.A
devizalapú hitelkondiciókat sok bank jelentősen megváltoztatta,a
hitel felvétel drágult.A hitelcserén és
előtörlesztésen gondolkozók számár inkább a kivárás
ajánlott,sőt a devizahiteleseknek azt tanácsolják, hogy tartsák meg
a tartalékukat.Ez ugyan is jobb bizonytalan körülmények között,mint
akevesebb hitel,persze, csak akkor ha bíznak aforint
erősödésében.
- Mihalik
- 2008-11-23 12:56:57
Sziasztok!
Találtam ma egy nagyon hasznos weboldalt és úgy goldoltam, erről
neked is tudnod kell.
Értékes szolgáltatásokat találhatsz az oldalon, ami számodra is
segíthet:
http://www.money4u.hu/HUP170Nagyon
jónak tartom, nézd meg, amikor van egy kis időd.
János
- Mihalik
- 2008-11-19 23:06:19
Nemegyszer 25-30%-al olcsóbb cascoajánlatokkal csábítják az
ügyfeleket,de a megtakarítás hamar elillanhat,ezért alig váltanak
biztosítót.Nagyon utána kellene nézni a neten annak az
ügyfélnek,aki spórolni akar a kocsija biztosításán.A legjobb
összehasonlítást a CLB Függyetlen Biztosító Alkusz Kft.,biztosító
honlapján találja az érdeklődő.Egy 1400 köbcentis 308-as Peugeotra
kért ajánlat,biztosítónként változó.A Posta Biztosító Zrt.majdnem
feleannyit kér, azért a biztosításért,amelyet az Uniqa 209ezerlrt
árul.A legtöbbet viszont csak akkor tudja meg az ügyfél,ha
káresemény bekövetkezett.Az internetes díjkalkulátorok csak
táblázatot közölnek.Az egyes biztosítóknál nem árt odafigyelni a
fogalmak tisztázására.Például mindenki máshogy értelmezi
atotálkárt.Például a Generali szerint az totálkár, ha a javítás
költsége meghaladja a kár időpontjában becsült érték felét.Az
Allianznál totálkár, ha a kipofozás értéke több, mint a kárkori
érték 80%-a.A Totálkár megállapításánál,amúgy a biztosítók egy
nemzetközi használtautó-katalógust,az Eurotax árait veszik
figyelembe,amelyek többnyire alacsonyabban a hazai piaci árnál.
- Mihalik
- 2008-11-06 20:32:57
A
balesetbiztosítás ugyanúgy
elengedhetetlen része a síelésnek,mint a felszerelés-mondják a
szakemberek,sportorvosok és mindazok,akik egyszer már pórul
jártak.Nem szabad a véletlenre bízni, magát még annak sem
aki,kitűnően síel-egy kezdő bármikor okozhat balesetet a pályán.A
külföldi orvosi ellátás pedig a magyar fiztésekhez képest
csillagászati összegekbe kerül.Ezzel szemben egy pár hetes
biztosítás csupán néhány ezer forintra rúg.Ausztriában egy közepes
bonyolultságú műtét 1,5-2 millió forintba kerülhet.De egy
szerencsétlen esetért is több százezer forintot kell fizetnie a
sportolónak,ha például agyrázkódás gyanújával néhány napig kórházi
megfigyelésre szorul.Biztosítás hiányában a gyógykezelés költségeit
a károsult saját sebéből kénytelen kifizetnia,amit kíméletlenül
behajtanak mindenkin.Ekkor még nem beszéltünk a mentés
költségeiről,hiszen a baleset helyszínétől el kell juttatni a
sérültet a kórházba is.Ennek az összege százezres nagyságrendű
terhet jelenthet a károsult számára,akinek azt többnyire a
helyszínen,készpénzben kell rendeznie.
- Mihalik
- 2008-11-02 19:03:08
A nagy gazdasági hitelválság miatt visszaestek a deviza alapú
hitelek.Kénytelenek leszünk beéírni a forint alapú lakáshitellel.A
bankok most csak ezt adnak.Tudnod kell, hogy itt a kamat jóval
magasabb, mint a devizalapúhitelné-a támogatás nélküli változatnál
évi 12,75%,szemben a deviza lakáshitel 1-4 éves kamatával.Egyedül
csak az vigasztaljon, hogy a forinthitelnél elegendő 5% önrész
is,és egyes bankok, mint az MKB a kiszemelt ingatlan piaci
értékének 95%-ra is nyújt hitelt.Az összes devizahitel, ezen belüll
az euró és a svácjcifrank-alapú lakáshitelek eltűnésének az oka, a
hektikus árfolyamingadozás.
- Mihalik
- 2008-10-28 21:49:47
Mindenki azt hiszi, hogy a japán jen alapú hitelnek alacsony a
törlesztőrészlete,általában így van de egyes dolgokat figyelembe
kell venni a hitelnél.
- Mihalik
- 2008-10-28 21:35:25
Sokan furcsán élik meg a hitelezési dolgot, úgy hogy fogja magát
a csávó és bemegy az első bankba ami közel van, és levesz valamit a
polcról.Hitelt hitelre halmoz, nem tudja mit csinál. Lehet
kicsit sarkos a dolog, de a rossz tapasztalat is tapasztalat,
de az rögtön látható, hogy az emberek szemében a cél nem az, hogy
normális pénzügyi konstrukcióhoz, hanem elsősorban cashez
jussanak. Hogy közben milyen számára értéktelen papírt iratnak alá
vele, az már másodlagos. Az esetek nagy többségében a hitelfelvevő
azzal nincs tisztában, hogy milyen költségek és kötelezettségek
terhelik őt az ügylet után ( biztosításról már nem is beszélve ).
Ezek után egy BAR listás “kirúgás" már már érthető, de
kérdem, hogy most ki a hibás? A kedves ügyfél vagy a hitelt nyújtó
pénzintézet?
Nem egyszerű kérdés, de most a pénzintézetekre szavazok és lehet
ezzel ellenszenvet váltok ki, de ott legalább foglalkoztat valakit
a dolog. Mármint hogy a pénz vissza legyen fizetve. Ugyanis a
hitelfelvevő érdeklődése azzal a pillanattal hogy pénzhez jutott
rögtön lelankad. Marad egyedül a bank a tudással (
betüről-betüre,kivülről-belülről ), és a vevő meg hoppon marad,
mert még azzal sincs tisztában hogy milyen jogai vannak. Sok
esetben a BAR lista és a végrehajtás közben jön rá, hogy hoppá a
hitelfedezeti biztosítás kimaradt, pedig mondták hogy milyen fontos
lenne, de ő lespórolta azt a havi 700ft-ot. Ilyenkor persze az
ügyfél nem saját magát szapulja hanem minden banki alkalmazott
felmenőjét. Ez esetben egy tipikus ballépéssel állunk szemben,
így bármit csinálunk, a tények tények maradnak. Persze vannak
jogtalanul felrakott ügyfelek, én is jó párról tudok, és fel áll a
hátamon a szőr, de az esetek nagy többségében maga az ügyfél a
hiba. Ilyenkor jön elő hogy szídni kell valakit, ha már nehéz
beismerni hogy hülyék voltunk.. Mondjuk a helyzeten ez nem segít,
viszont ismét van egy bűnbak akit lehet ütni vágni, ha már mi ilyen
ügyik voltunk.
A helyzet enyhítésére hoztk létre sok bar listás weblapot.
- Mihalik
- 2008-10-17 12:53:57
Ahogy nő a verseny a bankok között az ingatlan apalú
hitelket tekintve érdemes pár ajánlaton elgondolkozni.
- Mihalik
- 2008-10-16 19:05:23
Mi is
az a PSZÁF-engedélyszám? A korábbiakban, "A
közvetítők szerepe" rovatban említettek alapján megkülönböztetünk A
és B-típusú ügynököket, melyek közül az első kategória tartozik az
engedélyköteles körbe (hiszen ők köthetnek önállóan is üzletet).
Ennek megfelelően oldalunkon a keresések, szűrések alkalmazásánál
abban az esetben kapcsolja be a "Csak PSZÁF-engedéllyel rendelkező
közvetítők" funkciót, amennyiben csak és kizárólag olyan A-típusú
ügynököket keres, akiket a felügyelet honlapján is le tud
ellenőrizni. Sokak esetében felmerülhet
igényként, hogy olyan közvetítőt keressenek, aki meg is kötheti az
ügyletet, amennyiben azonban ez nem prioritás, akkor az
engedélyszámra történő szűrés nem szükséges. Fontos kiemelni, hogy
a B-típusú ügynöki tevékenység (tehát a felek összehozása) nem
igényel engedélyeztetést, így nem minősíthetünk egy közvetítőt
azáltal, hogy rendelkezik-e PSZÁF engedélyszámmal. Az alapvető
különbség tehát abban összegezhető, hogy egy A-típusú ügynök
esetében az ügyfél csak a közvetítővel találkozik, aki egyben meg
is tudja kötni a szerződést, míg a B-típusú ügynök a megfelelő
megoldás megtalálása utána összehozza az ügyfelet a választott
pénzintézet képviselőjével. A szűrést mindezen ismeretek birtokában
célszerű elvégezni. Kit minősítünk
függetlennek? A Pénzszerő.hu oldalon a
keresőkben megjelenik a "Csak független közvetítők" funkció,
melynek bekapcsolásával azt szeretnénk elérni, hogy egy adott
probléma megoldására a keresés eredményeként megjelenő közvetítők
lehetőleg több pénzintézet ajánlata közül válasszák ki, melyik
lehet a legmegfelelőbb ügyfelüknek. A keresők úgy lettek
kialakítva, hogy minden olyan közvetítőt függetlennek minősítenek,
aki legalább négy pénzintézettel kapcsolatban áll. "A közvetítők
szerepe" rovatban leírtak fényében persze ezzel a szűréssel sem
mehetünk biztosra, ezért fokozottan kérünk minden felhasználónkat,
hogy tapasztalataikat osszák meg velünk az info@penzszerzo.hu címen, amennyiben
bármi furcsát tapasztalnak. Segítsünk egymásnak, hogy tényleg ne
végződjön csalódással a segítségkérés! Jogi
lehetőségek Tapasztalatok szerint
elsősorban a B-típusú ügynökökkel kapcsolatban lehet probléma,
mielőtt azonban hibás következtetést vonnánk le, meg kell jegyezni,
hogy belőlük jóval több van, mint az A-típusúakból. A számosságbeli
eltérésen kívül az is hozzájárulhat a fentiekhez, hogy a B-típusú
közvetítőkről nem áll rendelkezésre olyan áttekinthető
nyilvántartás, mint A-típusú társaikról. Amennyiben
felhasználóinknak bárkivel kapcsolatban kedvezőtlen tapasztalatuk
van, úgy érzik, hogy becsapták őket, kérjük, jelezzék ezt egyrészt
felénk, másrészt ne habozzanak jelenteni a Pénzügyi Szervezetek
Állami Felügyeleténél (PSZÁF)! Érdemes még tudni, hogy a
2005. július 1-jén hatályba lépett módosítással a Hitelintézeti
törvényben rögzítésre került, hogy hirdetést ügynök azzal a
megkötéssel tehet közzé, hogy a hirdetésben meg kell jelölnie azt a
pénzügyi intézményt, amelynek ügynökeként a hitelközvetítést végzi.
Következésképpen akár engedéllyel bíró, önállóan tevékenykedő
hitelközvetítő, akár csak bejelentésre kötelezett hitelközvetítő,
hirdetésében fel kell tüntetnie azt a pénzügyi intézményt, amelynek
hiteltermékeit közvetíti. Aki nem így jár el, jogsértést követ
el.
- Mihalik
- 2008-10-16 18:54:13
Abban az esetben tesz jó szolgálatot egy hitelbiztosítási
szolgáltatás, ha esetleg valami folytán nem fogjuk tudni fizetni a
hitel részleteit. Hitelfelvevőként, ha reálisan végig gondoljuk a
jövőnket, megfordulhat a fejünkben, hogy történhetnek előre nem
látható, az életünket alapvetően befolyásoló események.
Ebből a fajta biztosításból alapvetően kettő
létezik:
egy, amit az ügyfél köthet a biztosítóval, és egy másik, amit a
bank köt a kihelyezett pénzére. Az előbbi általában halálesetkor
szokott fizetni, mégpedig a fennálló hiteltartozást a bank felé. Ha
a biztosítás összege nagyobb a fennálló tartozásnál, akkor a
maradék értelemszerűen a kedvezményezettet illeti.